GYÖNGYÖSHERMÁNI REHABILITÁCIÓS KASTÉLYSZÁLLÓ
Műemlék-felújítás, bővítés
Szombathely – Gyöngyöshermán

Tervezés éve: 2012
Megvalósulása folyamatban van
Bruttó szintterület: 3000 nm.
Felelős építész tervező: Zelenákné Keresztes Brigitta
Építész tervezők: Jánossy Johanna, Steinbach Erzsébet, Lente András, Heppes Miklós, Tóth Attila
Építészettörténeti kutatás: Bajzik Zsolt és Nemes András

A Szegedy-Ensch kastély történetét vizsgálva a XVII. századba, sőt még régebbre vezetik a források a kutatót.
A kastély előzménye egy kora-barokk stílusú emeletes, árkádos udvarház volt, mely a Gyöngyös patak menti középkori vízi-vár bővítésével jött létre.
A Mezző Szegedi Szegedy család 1816-ban vásárolta meg a tekintélyes méretű Hermáni birtokot és vele együtt a rezidenciát, majd a kor meghatározó építészeti stílusának szellemében átépítette azt.
Az 1800-as évek első évtizedeiben az egykori udvarház szolid eleganciát sugárzó klasszicista kastéllyá épült: homlokzatát sávozott architectúra díszítette, hangsúlyos középrizalittként komponált főbejáratát családi címert tartalmazó timpanon koronázta. Az épületet angolpark övezte, előtte pedig – karéjos elrendezéssel – az uradalmi épületek sorakoztak. A II. világháború idején a Szegedy család külföldre menekült. Távozásuk után, orosz katonák szállták meg a rezidenciát. A háború utáni években gépállomás volt az egykori kastélykertben, magában az épületben pedig szolgálati lakásokat, illetve irodákat alakítottak ki.

Munkánk során igyekeztünk az épület történelembe ágyazottságából fakadó régiség értékét megőrizni, a jelen érték vonatkozásában pedig olyan döntéseket hozni, amelyek alapján az emlék hosszú távon való megőrzése a lehető legteljesebb mértékben biztosított.
A beavatkozás során a kastély tömegarányait, homlokzati nyílászáró rendszerét, részletképzéseit, teljes egészében megőriztük, karakterétől idegen elemeket, kiegészítéseket nem hoztunk létre. Mivel a tervezett program terjedelme jóval meghaladja a kastély kereteit új épületszárnyak létrehozása vált szükségessé. Az új részek markánsan megkülönböztetve, transzparens tömegek által kapcsolódnak az öreg épülethez. Jelenlétük, szikár, szoborszerű architektúrában ölt testet.

Jobbra görgetve megtekintheti a képeket >

http://oreghazak.hu/files/gimgs/24_kep9.jpg
http://oreghazak.hu/files/gimgs/24_kep1.jpg
http://oreghazak.hu/files/gimgs/24_kep5.jpg
http://oreghazak.hu/files/gimgs/24_kep8.jpg
Built with Indexhibit